Weöres Sándor: Jó érezni Jó érezni, hogy szeretlek. Nagyon és egyre jobban, Ott bujkálni két szemedben, Rejtőzködni mosolyodban. Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek, S érezni azt, ha szép, veled szép És csak veled teljes az élet. Öt éve lesz, hogy találkoztunk A.-val. Ismertük egymást már korábban is, de csak látásból. Nem keltette… Tovább »
Hogyan jutottunk el az egyéjszakás kalandtól a gyermek kérdésig? I. rész
Weöres Sándor: Jó érezni Jó érezni, hogy szeretlek. Nagyon és egyre jobban, Ott bujkálni két szemedben, Rejtőzködni mosolyodban. Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek, S érezni azt, ha szép, veled szép És csak veled teljes az élet. Öt éve lesz, hogy találkoztunk A.-val. Ismertük egymást már korábban is, de csak látásból. Nem keltette… Tovább »
Mottó, szlogen, irányelv és hitvallás. A körülhatárolt, pontosan megfogalmazott gondolatok márpedig igenis kellenek. Ha másért nem, hát azért, hogy egy laza, ámde elegáns mozdulattal porba döntsük őket. Miért kezdtem el írni ezt a blogot? Nem is olyan egyszerű erre válaszolni. Több oka is van. Egyrészt, mert mint oly sokan a mai világban, én is mindig… 
A régiek nem írtak fel semmi, pusztán az emlékezetükre támaszkodva idéztek fel számtalan, generációról generációra hagyományozódó szövevényes történetet. Szókratész a tudás ellenségének tartotta az írást, hiszen csak azt a látszatot kelti, hogy tudunk valamit és nem pedig a valós ismeret bizonyítéka. A feljegyzéssel tehermentesítjük az elménket és elbutítjuk magunkat. Az írás az emlékezés varázsszere –… 
Vannak pillanatok, amikor nehéz rátalálni a szavakra: amikor kötelező jelleggel köszöntőt kell fogalmazni, vagy egyszerűen csak nem beszélhetünk a számunkra fontos és dédelgetett dolgokról, álmokról. Amikor úgy kell beszélni, hogy közben mélyen hallgatsz. Általában így kell megnyilvánulnunk, mert a határaink ezt diktálják. Egy idő után ez már terhes lesz, a csönd rád nehezül és úgy… 
A hétfő nem egy kezdet. A hétfő az egy vég. Ezt mindenki tudja, aki hétköznap fél hatkor kel. Pont. Nem szeretném a harmadik bejegyzésemet is egy újabb kezdet gondolatsor köré építeni. Az már túl sok lenne. Egyébként is, a hétfőt sokkal inkább valaminek a végeként élem meg, mintsem kezdetként. A mostanira pedig ez kifejezetten igaz:… 
Amikor már majdnem egy hónapja házasságban élsz, a fészekrakási ösztöneidet a kedves rokonok és a jó barátok adományainak köszönhetően szenvtelenül és lelkifurdalás nélkül kiélheted, akkor feltámad a vágy, hogy most azonnal, de rögtön érkezzen meg a gyermek a családba. Pontosabban közénk, és legyünk végre család. És várni kell, várni, várakozni – türelemmel és türelmetlenül, kitartóan… 
Még akkor is nehéz a kezdet, amikor elsőre nem is tűnik annak. Amikor bújtatott, a részletekbe belecsempészett az a pici, kezdeti rossz, amelyet le kell küzdeni, amivel szembe kell nézni. Megtörténik, hogy csak később válik egyértelművé: valami újba csöppentünk, ismeretlen, ingoványos területre kerültünk. Nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni, hogy minket is érintenek azok… 