Találgatások

Igen, ezt a fogalmat megalkottam a múlt csütörtökön, amikor a kellemes tavaszi éjszakán álomra hajtottuk a hangzatosan wellness szállodának becézett szállásunkon, majd péntek reggel az orkánerejű szélben hajnali ötkor (hiába, a megszokás nagy úr) kinyitottam a szemem. Ébredés a tavaszból az őszbe. Komolyan mondom, ha valaki tíz évvel ezelőtt – tehát 20 éves koromban (csak… Tovább »

Avagy: Barát(nő) egyszeregy 30 körül Van egy folytonosan visszatérő szófordulat, amelyet előszeretettel használok: a bonyolítani. Ügyeket/találkozókat/megbeszéléseket bonyolítok. A velem szemben ülő kolléga, akit igencsak bírok, sőt, a barátaim között tartok számon, rendszerint arra figyelmeztet: Ne bonyolítsd, egyszerűsítsd. És milyen igaza van. Mert az ember lánya tényleg hajlamos mindent túlbonyolítani, mindig agyalni és elszöszmötölni egy-egy témán,… Tovább »

2014.11.20., reggel Furcsa érzésem van már napok óta. Talán tünetek. Felsorakoztatom őket: 1. Megváltozott az írásképem – időről időre meg szokott változni az írásképem, ezt már hosszabb ideje figyelem, és bizony feltűnt, hogy amikor elköltöztem otthonról, amikor megváltozott a munkahelyemen a beosztásom, amikor nagy boldogság vagy történetesen szomorúság ért, kicsit másként kezdtem el írni. A… Tovább »

Sokféle utat járunk be, mi, akik valaha egy pontból indultunk el. Voltunk furcsa-nevetséges külsejű tinik, akik olyasmiről álmodoztak, hogy orvosok, fényképészek, menő újságírók, harmincévesen négygyerekes családanyák vagy éppen egy rockbanda legfanatikusabb rajongói lesznek. Főállásban. Aztán kicsit nagyobbra nőttünk, és átalakult a rádöbbentünk: nem bírjuk a vért; a fényképészeti középiskola nem jelentene szellemi kihívást (no, jó,… Tovább »

Ha leteszünk egy csomagot, akkor hamarosan felveszünk egy másikat. Csak a súlyuk különbözik. Nem tudom, ki hogyan éli meg, de nem egyszerű felvenni a kesztyűt nagymamáinkkal és anyáinkkal. Persze, az a legoptimálisabb, ha úgy állunk a dolgokhoz, hogy nem is kell versengenünk. Korábban már írtam arról, hogy hogyan igyekszem túlélni a hétköznapokat, átvészelni a túlórákat,… Tovább »

Néha nehéz felkelni. Különösen, ha hosszú út után hazatér az ember, egyet szusszan vasárnap, aztán kénytelen újra kezdeni a komor hétköznapokat. A mai ébredés: a hétvége szép és kevésbé szép emlékei rám nehezedtek az ágyban és alig tudtam kikecmeregni. Már napok, hetek óta hordozom a mázsás súlyt – kicsit olyan, mint amikor az ember az… Tovább »

No, nem nagyon. Csak vendégeink voltak: eljöttek a szüleim a hétvégére. Volt kirándulás, baklava-sütés (isteni lett! Anyu instrukcióit követtem…), császkáltunk, beszélgettünk, boroztunk. És nevettünk. Így tudnám összefoglalni a hétvégét. Közben többször végignéztük az esküvői fotókat. Hát, mi ne mondjak: egyelőre megunhatatlannak érzem a fényképnézegetést. Aztán persze eszembe jutott egy-két dolog. Először is a lánybúcsú. Úgy… Tovább »

Még akkor is nehéz a kezdet, amikor elsőre nem is tűnik annak. Amikor bújtatott, a részletekbe belecsempészett az a pici, kezdeti rossz, amelyet le kell küzdeni, amivel szembe kell nézni. Megtörténik, hogy csak később válik egyértelművé: valami újba csöppentünk, ismeretlen, ingoványos területre kerültünk. Nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni, hogy minket is érintenek azok… Tovább »