1.0Találgatásokhttps://talalgatasok.cafeblog.huerhttps://talalgatasok.cafeblog.hu/author/er/<p>"A szél széthordja az áldást - szólal meg Congka, és az imazászlókra mutat."</p> <p><a href="https://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/03/20150327_124835.jpg"><img class=" size-medium wp-image-325 alignleft" src="https://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/03/20150327_124835-300x225.jpg" alt="20150327_124835" width="300" height="225" /></a></p> <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p>Nemrégiben <a href="https://talalgatasok.cafeblog.hu/2015/03/30/marcius-vegi-tavasz-osz/">itt jártunk</a>. Akkor még nem ismertem az imazászlók erejét, történetét, jelentőségét. Aztán - mint oly gyakran az életben - összefonódtak a dolgok: a <a href="http://moly.hu/konyvek/csepregi-miklos-tolvaly-ferenc-tibetben-a-lelek">könyvben</a> éppen addig jutottam, ahol a szerzetes elmagyarázza az európaiaknak, hogy mit is látnak akkor, amikor a szél lobogtatja a színes-írott zászlókat. Az üzeneteket pedig felkapja és viszi hegyeken-völgyeken vagy városokon át.</p> <p>Azóta írom az imazászlómat. Hosszú sorokkal, mantrákkal tűzdelem, aztán újra kezdem. Mert az imazászlóra csak a tényleg fontosat írja az ember. Azt, amit a legbelsőbb lényének hangja diktál. Néha pedig nehéz hallani a hangot. Mert annyi mindent szeretnénk hallani, annyi mindenről szeretnénk azt hinni, hogy tényleg arra vágyunk. Jöhetnék a társadalmi normákkal, elvárásokkal, törvényszerűségekkel, de nem teszem. Mert nem pusztán erről van szó. Vannak olyan mumusok, amiket saját magunk kreáltunk önmagnak. Ezeket a legnehezebb levetkőzni. Mert lehet, hogy mindössze annyi kell, hogy szembe nézzünk egy olyan félelmünkkel, amit igyekszünk a szőnyeg alá söpörni. Lehet valami apróság: egy régi emlék, aminek a szépségét tagadni akarjuk megbántottságból. Lehet egy meg nem bocsájtott mondat, tett, amely megköti a lelkünket. Lehet, azt kell kérnünk, hogy ettől szabaduljunk meg ahhoz, hogy valami új elkezdődjön. Vagy magunknak kell megbocsájtanunk azt, hogy emberek vagyunk, olykor gondolunk olyat, amit nem kellene; vágyunk olyanra, amire nem lenne szabad. Az biztos, hogy örökösen úton vagyunk: közelítünk vagy éppen eltávolodunk magunktól. De mozgásban vagyunk.</p> <p>Persze, amikor ott álltunk a sztúpa előtt és nagy a szélben az imazászlók szinte vízszintesen álltak a légben, akkor is kértem. Imádkoztam. Hogy a lélek, aki már néhány hónapja itt van körülöttünk, találja meg az utat hozzánk.</p> <p>Azt is kértem, hogy őrizhessük meg az egyensúlyunkat. Még akkor is, ha a várakozás hosszú lesz. Sőt - legyünk őszinték és nézzünk szembe a mumussal - akkor is, ha hiábavaló. Őrizzük meg magunkat, egymást - kettőnket. Ez is egy út: másmilyen, amilyet elterveztünk, megálmodtunk magunknak, de mégis egy út. Persze, a hit és a bizalom nem múlik el.</p> <p>Az imazászlók pedig csak lobognak a szélben. Viszik az áldást, az imát és a kéréseket. Nem csak a miénket, hanem mindannyiunkét. Egy nagy közös hullámként csapnak fel - talán így messzebbre jutnak.</p>richhttps://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/03/20150327_124835-150x150.jpg150150