1.0Találgatásokhttps://talalgatasok.cafeblog.huerhttps://talalgatasok.cafeblog.hu/author/er/<p>Avagy: Barát(nő) egyszeregy 30 körül</p> <p>Van egy folytonosan visszatérő szófordulat, amelyet előszeretettel használok: a <em>bonyolítani.</em> Ügyeket/találkozókat/megbeszéléseket<em> bonyolítok. </em>A velem szemben ülő kolléga, akit igencsak bírok, sőt, a barátaim között tartok számon, rendszerint arra figyelmeztet: Ne bonyolítsd, egyszerűsítsd.</p> <p>És milyen igaza van.</p> <p>Mert az ember lánya tényleg hajlamos mindent túlbonyolítani, mindig agyalni és elszöszmötölni egy-egy témán, míg aztán addig csűri és csavarja a dolgokat, hogy a baj valamilyen formája kerekedik ki belőle. Akár csak egy kis nehéz szív, enyhe rossz érzés vagy lagymatag gyomorgörcs képében.</p> <p>A másik oldala az éremnek, hogy azt figyeltem meg magam körül, hogy mindenki úgy vélekedik: régen sokkal egyszerűbb volt. Most nem csak a generációs időintervallumokban gondolkodom, hanem már a mi életünkben is azt tapasztaljuk, hogy korábban, 5-10 évvel ezelőtt sokkal egyszerűbb problémáink voltak. Iskolába jártunk, vagy akkor még nem ezen a munkahelyen dolgoztunk, és valahogyan minden úgy pergett, mint a szemek a homokórában. Manapság pedig olykor egy-egy apró kavicsszem is bekerült a rendszerbe és időről időre fennakadást okoz. Olyankor is, amikor nem számítanánk rá.</p> <p>Emlékszem, <em>régen</em>, amikor még a kollégiumban laktunk, valami hihetetlen kapcsolat alakult ki közöttünk. Sok minden összefűzött bennünket: az azonos élethelyzet, a közös élmények, mély-borozós esték, az együtt főzés szenvedélye és a világmegváltó beszélgetések. Még az idegesítő szokásokat is le tudtuk nyelni (mert igen, rendetlen volt, és hangos, és néha túl sok, és soha nem mosogatott...), egyszerűen át tudtunk lendülni a földi dolgokon. Valahogyan már akkor úgy éreztem, hogy most a hétköznapokat töltjük együtt, később (amely <em>később</em> már <em>most</em> lett) pedig az lesz az ünnepnap, amikor találkozunk és együtt lehetünk.</p> [caption id="attachment_279" align="alignnone" width="300"]<a href="https://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/02/chanel-suit-1950s-fashion.jpg"><img class="wp-image-279 size-medium" src="https://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/02/chanel-suit-1950s-fashion-300x225.jpg" alt="chanel-suit-1950s-fashion" width="300" height="225" /></a> <a href="http://the50shousewife.com/2014/10/dress-for-marriage-success-play-up-your-feminine-nature/">Forrás</a>[/caption] <p>És bejött.</p> <p>Ünnepnap, ha összesodor bennünket a szél. Mert van, akiknek gyerekük lett, és mostanra már a második utóddal várandósak. Van, akiknek egy utódjuk van (egyelőre), viszont a mozgástengelyünk teljesen szétcsúszott. És vannak olyanok is, akik baromi messzire kerültek - repülőgép-messzire.</p> <p>Ilyenkor persze mindenki hajlamos megrántani a vállát: a mai világban néhány száz/ezer kilométer nem jelenthet gondot, hiszen ott a Gmail, a Skype, Viber, Facebook és rengeteg egyéb kacat, ami azt az érzetet kölcsönzi, hogy tényleg mindannyian egy nagy globális faluban tengetjük életünket. Sőt, kávézókba több helyen megjelentek már a beszélgetésre felszólító táblák (Nem, nincs wifi, beszélgessetek!). Akkor hol a probléma?</p> [caption id="attachment_278" align="alignleft" width="271"]<a href="https://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/02/talk-to-each-other.jpg"><img class="wp-image-278 size-full" src="https://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/02/talk-to-each-other.jpg" alt="talk to each other" width="271" height="186" /></a> <a href="http://alt.pics/no-we-dont-have-wifi-talk-to-each-other/">Forrás</a>[/caption] <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p> </p> <p style="text-align: left"> </p> <p>A probléma abban rejlik, hogy néha kütyü-telefon-Viber és egyebek ide vagy oda, nem tesszük meg az első lépést. Azért, mert baromira elfoglaltak vagyunk, éljük az életünket és azt gondoljuk, mindez véresen komoly: soha nem kellett még ennyire helytállni a családban, a munkahelyen, a többi szülő között, feleségként, anyaként, gyermekként vagy unokaként. Azt akarjuk, hogy minden flottul működjön - és közben nem teszünk azért, hogy évszázados barátságok még évszázadok múlva is létezzenek. Mert egy-két évig működik az, hogy olykor találkozunk - értsd: évente egyszer-kétszer, átbeszélgetünk egy-egy éjszakát, és feltankolunk annyi élménnyel, hogy az kitartson a következő találkáig. De mi van akkor, ha ezek a találkozások is ritkulnak? Vagy nem úgy sikerülnek ahogyan szeretnénk?</p> <p>Mert annyit gondolkodunk távkapcsolatokról a 21. században, de ilyenkor elsősorban a szerelmesekről elmélkedünk, max. még a család gondolatkörön belül mozgunk, amikor a <em>kilométerek</em> <em>vs.szoros emberi</em> kapcsolatok állandó csatájáról morfondírozunk. De ott vannak - szerintem egyre hangsúlyosabban a távbarátságok is.</p> <p>Néha kicsit lekezelőek vagyunk, mivel egy vállrándítással elintézzük, mondván: az igazi barátok úgyis megvárnak, ott vannak nekünk akkor is, ha történetesen elsodort bennünket a sors egymástól. De nem mindegy, hogy milyen az az <em>úgyis</em>. Hiszen mi van akkor, ha az egyik félnek szüksége lenne a másikra - aki nem reagál a megkeresésre? Akkor rossz barátok vagyunk?</p> <p>Nem gondolnám. Az életben szinte semmi sem ilyen végletes - kivéve, ha Férjet kérdezed, mert ő aztán nagyon vonalas tud lenni, <del>irigylem is olykor. </del>Néha tényleg eltávolodunk, majd újra közelebb kerülünk egymáshoz. Hisz ez is az élet megmutatkozása: változás, alakulás, lüktetés. Hosszútávon azonban az a szerencsésebb, ha az inga kilengését egy erőteljesebb visszalengés (szerintem nincs is ilyen szó...) követi.</p> <p>Hogy mi a tanulság?</p> <p>Tíz évvel ezelőtt mindennap találkoztunk. Tíz évvel ezelőtt nem beszéltem minden nap a szüleimmel. Ma ez másként van. Tíz évvel ezelőtt bort ittunk a teraszon <del>és cigiztünk.</del> Ma teázunk és csupa egészséges finomságot nassolunk.  Tíz évvel ezelőtt az foglalkoztatott bennünket, hogy mi lesz velünk tíz év múlva - hát, bánom, hogy nem jegyeztük le az elképzeléseinket... visítanánk a röhögéstől egy <em>ilyen volt - ilyen lett</em> összehasonlítás alatt. De megint csak azt kell, hogy mondjam: ez az élet.</p> <p>Tíz évvel ezelőtt mindennap találkoztunk. Ma olykor le kell gyűrni az egónkat, és 15-szörre is felvenni a <del>f</del>vonalat és keresni a másikat. Még akkor is, ha felsóhajtunk: <em>Már megint... </em></p> <p>De mégis találtam egy tanulságot: Ki tudja, mi lesz 10 év múlva? Vagy 15, amikor már a kisutódok önálló utakon járnak, a karrierek már adott irányban haladnak a jól megalapozott mederben, mi pedig újra kettesben-négyesben-hatosban-nyolcasban (nem tágítom a kört, szerintem már kellőképpen érzékeltettem, amit szerettem volna) maradunk. Lehet, akkor matematikailag is kiegyensúlyozottabbak lesznek a távbarátságaink.</p> <p>Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a <a href="https://www.facebook.com/talalgatasok?ref=aymt_homepage_panel">facebook-oldalamhoz</a>.</p>richhttps://talalgatasok.cafeblog.hu/files/2015/02/talk-to-each-other-150x150.jpg150150