Titkok

Elmesélek egy titkot. Hogy könnyebb legyen hallgatni.

Az a titkom, hogy nincsen semmi gondom. Tényleg, semmi: egészséges vagyok, valószínűleg a nőiségem is rendben van, a családom is hellyel-közzel egészséges (már amennyiben a makacsság, a konokság és “a mindent mindenkinél jobban tudok” állapotok kívül esnek a betegség kategóriáján); van egy férjem, akinek bármennyire is hihetetlen, de én vagyok a legszebb, legokosabb és legkedvesebb nő a világon, még akkor is, amikor kibírhatatlan tudok lenni a hormonjaim, az agymenéseim vagy a stressz miatt, van egy vér szerinti és két ajándékba kapott családom. Most is itt ülök a nappalinkban, a fotelemben (igen, az enyém, Férj, te csak bitorlod, amikor itthon vagy…), árad be az esőillat az ablakon és közben írok. Vannak gondjaim, néha kusza gondolataim és (még) be nem teljesült álmaim. Néha szomorú vagyok és sírok. Néha egyedül érzem magam. Néha kevésnek is.

De vannak titkaim. Sajátok és más által rám bízottak.

V. mindig mosolyog, segít és beszél. Vidáman mesél táncról, színházról, fürdőzésről, munkáról, barátokról. Mintha én is ismernék mindenkit. De tudom, hogy ő így von be a saját világába. Nem vagyunk régi barátnők, néhány éve találkozunk, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal összeülünk. Elmegyünk olykor moziba, színházba vagy úszni.

Valahogyan vele kapcsolatban úgy éreztem, hogy nekem egy kicsit a háttérbe kell vonulnom, mindig hagytam, hogy beszéljen és beszéltetem is. Először azzal magyaráztam, hogy mindezt azért teszem, mert nekem van párom – neki pedig nincs, holott már vágyik rá. Aztán egyszer csak megnyílt: a nyolc évvel idősebb nővére fogyatékkal élő; édesanyja súlyos beteg: mozgáskorlátozott, számos szövődménnyel, néhány éve olyan kórral diagnosztizálták, ami alapján már nem is élne. De ő erős és küzd. Édesapjával rossz a viszonya, de egy fedél alatt élnek.

V. főz, dolgozik, kertészkedik, ápol, gondoz, házat renovál – akadálymentesít, táncol, hajnalban kel és késő éjjel fekszik. Szigorú időbeosztás szerint él, amibe egy hétvégi 10 óráig való alvás vagy lustálkodás, kötetlen olvasás nem fér bele. Kipakolja az elhunyt nagynénje után a házat, elrendezi a papírokat, gondoskodik a rokonokról. Megteszi, mert nincs más, aki megtehetné. És mindezt szinte egyedül.

Napközben pedig mosolyog – még akkor is, ha kicsit halvány az arca. Vidáman mesél táncról, színházról, fürdőzésről, munkáról és barátokról.

A múlt héten telefonon beszéltünk. Kiderült, hogy az édesanyja kórházba került, hosszabb időre, nem tudni, mikor fogják hazaengedni. Közben csőtörés volt náluk: teljes házfelújítás. A reggel öt órakor kezdődik számára. Az este éjfélkörül jön el.

Nekem nincsen problémám. Nekem nincsen gondom.