Igen, ennyi számot alig tudtam beleszuszakolni a címbe. Ráadásul mielőtt ezt leírtam volna, néhány kicsillagozott verziót kitöröltem. Azért azt mégsem írhattam, hogy b*szki, basszus vagy valami hasonló, de inkább jóval kacifántosabb szó, 30 leszek. Ilyet egy esztéta nem írhat le – még akkor sem, ha pályaelhagyó. Nem lövi le a poént: frappáns címre a 40. vagy az 50. születésnapja előtt lesz csak igazán szüksége.
Nem érzem soknak. Az egyik kolléganőm azt mondta, én is egyike leszek a hálás harmincasoknak. Hm, így is felfoghatjuk.
Az viszont egy kicsit elgondolkodtató, hogy 20 éves koromban mit is gondoltam, hol leszek harminc évesen. Hát, ide a legvadabb álmaimban sem képzeltem magam. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy még csak azt sem tudtam, létezik ez a városka… De hát, ez van. Ennél jóval durvább dolgokat is produkál az élet. Például egy pozitív terhességi teszttel egész jól el lehet szórakoztatni három nőt úgy egy fél-háromnegyed órára. Két hete ugyanis az történt, hogy három nő összedugta a fejét, és igyekezett kideríteni, vajon a triász egyetlen olyan tagja, aki nem szeretne még gyereket várandós-e… Vittem is a neten rendelt csíkjaimból néhányat – a teljesség kedvéért elmondom, hogy éppen egy olyat sikerült egycsíkosra pisilnem reggel. Aztán vártunk. Majd megnéztem. Félhomály volt, de ott derengett 1+1 csík. Odaléptem az ablakhoz és csak nem akart eltűnni az egyik. No, ilyenkor mi van? Megvártuk, hogy kinyisson a gyógyszertár, drága-digitális-99,99%-os megbízhatóságú teszt beszerezve. Az újra pisilni köteles mélységesen felháborodott azon, hogy esetlegesen egy mosolygós fej mutassa majd ki az ő másállapotát. Majd hozzátette: azért elég cinikus ez a kör: ketten nagyon szeretnénk, egyikünk még nagyon nem. És pont ő… Idegtépő két perc. Kiderült, hogy az első pusztán álpozitív volt. Fellélegzés – ezt is túléltük. Aztán nevettünk, és mondogattuk: Mekkora ennek az esélye? Majd később, amikor már megnyugodott a néhány percre várandósnak hitt leány megjegyezte: Milyen jó, hogy ő csinálta meg ezt a tesztet és nem pedig én…
No, de elkanyarodtam. Harminc leszek. Férjezett, egy foxis, pénznyelő házas, remélhetőleg édesanya-alapanyag, aki sok mindent szeret: beszélgetni, borozni, táncolni, túrázni, enni, szeretni, megbocsájtani, adni, meglepni, gondoskodni, dolgozni. (Az utóbbit még akkor is, ha néha kiakadok. De hát ez az élet velejárója.)
Harminc leszek – jó kimondani. Nem félelmetes. Nem tölt el rossz érzéssel. Tisztán emlékszem, hogy még a kollégiumi, világmegváltó beszélgetések során merült fel bennem az a gondolat, hogy számomra az igazi nagybetűs élet a harmincas éveimmel kezdődik majd el, akkor jön el az igazi nagy boldogságom, akkorra teljesedek ki. Nem tudom, miért, de ezt éreztem.
Nos, még van két napom. Azt hiszem, halkan visszaszámolhatok… Jó lesz. Meg hát amiatt is várom már, hogy betöltsem a harmadik X-et, mert remélhetőleg valami nagyon szép ajándékot kapok Férjtől. Mondtam neki, legalább egy szalonképes tárgyat adjon, amit meg tudok majd mutatni a szülőknek…
Még egyszer utoljára leírom: harminc leszek. Várom már, hogy ez a mondat átforduljon jelen időbe.
