Soha nem szoktam fogadalmakat tenni vagy kívánni. Valahogy nem érint meg az újévi forgatag, a szilveszteri fergeteges (?) hangulat is évről évre elkerül. Az idén végre Férjjel megvalósítottuk az álom Szilveszteri partinkat: 31-én otthonról hazajöttünk, majd miután a 15 fokos házunkat sikerült egészen 17 fokosra felfűteni, úgy ítéltük meg, hogy többé már nem kell folyamatos mozgással megtartani a vérkeringésünket, és talán elkerülhetjük a biztos fagyhalált, ha leheveredünk a kanapéra és tévét nézünk. Be is kapcsoltuk – csak éppen adás nem volt. Kikapcsoltuk. Újra bekapcsoltuk. Gyanús. Ez egy jel volna? Talán olvasnunk kellene? Aztán tíz percig ezt játszottuk, majd egyszer csak megjelent a mozgókép. De az a lényeg, hogy otthon voltunk végre: 2+1 fő. A +1 fő Bonifác.
Bonifác (rövid szőrű foxterrier) morgott és ugatott a folyamatos petárdázásra. Vigasztaltuk, csitítottuk. Természetesen hősiesen elfoglalta a megszokott helyét, a már említett egyetlen fotelünkbe elheveredett és olykor, ha nagyon közel robbant, beleugatott a nappali lassan melegedő levegőjébe.
Egy idő után már nem igazán kötött le az óévi műsor, kicsit elkalandoztak a gondolataim. Nőiesen bevallom: megérintett az óév-újév szele; az, hogy valami új küszöbén állunk, és már csak percek választanak el attól, hogy átbillenjünk az új évbe. És eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt azt hittük, hogy mára már hárman leszünk. Ez hellyel-közzel igaz is, hiszen március óta velünk van Bono – a U2 frontembere -, akinek sok mindent köszönhetünk: türelemre, megértésre és figyelemre okít bennünket nap mint nap. Olykor koncertet is tart, amit elsősorban a szomszédaink bánnak. (A jófej szomszédnéni úgy foglalta össze a legutóbbi, majdnem 24 órás nagykoncertjét, hogy igen, tulajdonképpen ő egy kutya, ezért ugat. Ebben nincs is hiba. Ha pedig nem lakna ennyi álmatlanságban szenvedő, tudálékos öregasszony az utcában, akiket minden zavar, akkor semmi gond sem lenne. Éljen az önreflexióval vegyített önirónia.)
Idén már pontosítottam a kívánságomon: szeretném, ha jövő ilyenkorra már négyen lennénk – mi, ketten Férjjel, Bono, és a legfiatalabb családtag pedig az egészséges és gyönyörű kisbabánk lenne. Teljes lényemmel erre vágyom: dédelgetve mantrázom magamban olykor, hogy már közel van, már szinte itt van, csak be kell fogadnom.
Aztán kénytelen voltam még egy fogadalmat tenni: az elmúlt másfél hét alatt már a második könyvet olvasom, ami nagy szó, mert általában nincs időm az olvasásra. Most azonban kihasználtam az ünnepek alatti látszólagos nyugalmat. Viszont nagyon igyekszem majd, hogy 2015-ben többet olvassak, több gondolatot fogadjak magamba. Írom is már a kívánságlistámat. Most éppen Tolvaly Ferenctől olvasok, és azt hiszem, nem ez lesz az egyetlen általa írt könyv, amit megvettem, elolvastam.
Rövid a listám, mert ennél többre nem vágyom. Persze, szeretnénk repülővel utazni 2015-ben, szeretnék eljutni végre újra a tengerre, szeretnénk kisebb-nagyobb felújításokat végrehajtani a házon, szeretnék egy hőlégkeveréses sütőt, szeretnék többet főzni és sütni, és sok egyéb apróságot is. De igazából, ha az első két kívánságom – amelyik közül a második inkább fogadalom – teljesülne, azt mondanám, hogy 2015 nagyon jó év volt.
Nagyon boldog új évet kívánok és remélem, mindenkinek teljesül az az egy-két legfontosabb kívánsága, vagy sikerül betartania a legfontosabb fogadalmakat.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a facebook-csoportomhoz.
