A folytatást mindenki ismeri – e kettő kell Petőfinek. No, de mi van velünk, a többiekkel?
Figyelmeztetés: A bejegyzésben zömében kérdések olvashatóak.
Hogyan működnek a párkapcsolatok? Mi az, amit még szabad, és mi az, ami már túlmegy minden határon? Mit jelent a szabadság a szerelemben?
Az ember kénytelen egy adott nézőpontból szemlélni a világot. Beleszülettünk a testünkbe, kifejlődött a tudatunk, érzékenységünk is adott. Néha pedig feladat: mert megesik, hogy olyasmit tapasztalunk, ami arra kényszerít, átértékeljünk és felülvizsgáljuk elképzelésünket. Ugyanakkor manapság azt tapasztaljuk, hogy mindenről csak nagyon óvatosan beszélhetünk. A dogmákat félre söpörtük már a 19. század végén, a normákat idegennek érezzük, a nagy igazságok pedig hamisnak tetszenek. A kérdések jelentik a biztos(abb) talajt. Hiszen az egyszeri és a megismételhetetlen individuum kérdez. De mit? Rákérdezünk még a szabadságra?
Azt látom, hogy a környezetemben a szabadságot eltérően mérik: van, akiknek a szerelem mellé nagyon kevés jut. A párok jobbik esetben mindkét tagja lemond a szabad akaratáról, és alávetik a közösnek: csak együtt mennek társaságba, csak együtt utaznak el. Elhiszik, hogy a szabadságról való közös lemondás felszabadít. Elhiszik, hogy ez tulajdonképpen nem más, mint a döntés szabadsága. Annak ellenére, hogy legbelül sejtik, nem lehet mindig ugyanazt akarni.
Mi, nők, különösen hajlamosak vagyunk arra, hogy áldozatot hozzunk. Néha csendben, évekig, sőt: évtizedekig képesek vagyunk fenntartani a lemondásainkat. A szabadságunkat lecserélni a várakozásra.
Vannak, akiknek jóval több szabadság jut: olyannyira megőrizték a függetlenségüket, hogy külön mennek szórakozni, külön hobbijuk van, csajos vagy éppen pasis hétvégét tartanak. És vannak olyanok, akik számára a szabadságba beletartozik a szexuális vágyak szabad(os) kiélése; és az is, hogy a törődést és a gondoskodást nem kizárólag egy személytől kapják meg.
És az ember (lánya) csak kapkodja a fejét. Egyáltalán létezik olyan, hogy eltérő mennyiségű szabadság? Van mennyisége a szabadságnak?
Mikor vagyunk szabadok a szerelemben? Mikor vagyunk szabadok egyáltalán?
Akkor vagyok szabad, ha boldog vagyok.
Akkor vagyok szabad, ha a tudatom és a lelkem szárnyal.
Akkor vagyok szabad, ha én döntöm el, hogy kivel vagyok, hol vagyok.
(Azt hiszem, nem tudnék úgy élni, hogy a kapcsolatunk belekényszerítene olyan korlátok közé, amelyet nem érzek a sajátomnak.
Azt hiszem, nagyobb szabadságban élek vele, mint őt megelőzően valaha.
Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok.)
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a facebook-oldalamhoz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: