Már két hónapja és öt napja házasságban élünk Férj és én. A helybeli barátnőm, aki férfi, ráadásul újdonsült apuka is, és fülig szerelmes a tündéri kislányába, ennek örömére megkérdezte: És, hogy bírjátok? Viccnek szánta, de azért van igazság alapja a kérdésnek. Sokszor eszembe jut a kijelentés/figyelmeztetés: a házasság mindent megváltoztat. Hogy mindenki azzal jön: csak egy papír, aztán mégsem az, mert mágikus módon mindenkit kifordít önmagából. Nem tudom, másnál hogyan volt, nálunk először semmit nem észleltünk, csak Férj kérdezte meg időről időre, hogy te most komolyan hozzám jöttél? Aztán, amikor mondtam, hogy igen, akkor azt mormogta: Őszinte részvétem/Nem vagy normális – és ezek különböző változatait hallhattam tőle.
Az feltűnt, hogy ebben a két hónapban többet veszekedtünk, mint előtte. No, nem nagy dolgokon és nem véresen komolyan, de tettük már le dühösen a telefont, tértünk nyugovóra durcásan, magyarázott a képembe borulva – szigorúan nyugodt hangon – , én pedig emeltem már fel a hangomat.
De nagyjából a napos oldalon barangolunk: erősíjük a szövetségünket, várjuk a babát – ó, hogyazaaa: hát nem ovulációkor volt a céges kirándulás??? És a házasságunk eddigi fénypontja az volt, amikor egy fáradt estén az ajándékba kapott Nordic Walking botokkal lézerkardoztunk. (Értsd: imitáltuk a kardozást, közben a lézerkard jellegzetes zizzegését utánoztuk, az eredeti filmeket meghazudtoló ügyességgel.) Természetesen én nyertem. Igaz, én is odavesztem, mert A. levágta a fejemet, miután én kettéhasítottam. Többször. Szerintem egyértelműen felkészültünk a gyermekvállalásra. (Az a befektetés pedig, hogy nem lógós csillárokkal szereltük fel a házat, máris megtérült…)
A hétvégén voltunk az egyik barátunknál, akinek a szülei huszonnyolc éve házasok és harmincnyolc éve élnek együtt. Egy élmény volt – ezúton is és még egyszer köszönjük! Több fénypontja volt a látogatásunknak, de egy nagyon fontos tanulsága is: a humor csodákra képes. “A lerúgom a fejedet!”, “Jön, és hallgatózik, amikor telefonálok, vagy interneten csevegek – látom, mert ahogy nyílik az ajtó, beárad a fény… ő pedig nem tudja, hogy én tudom.”, “Még jó, hogy itt vagyok, mert nem értenek semmihez.” – és még sorolhatnám. És persze, ők is.
A. nagyszülei több mint hatvan évet éltek le együtt. A Mama legendás beszólásai nem ismertek határokat: a szexuális utalások mindennaposak voltak, a beszólogatások és a csipkelődések is. Gyakran felemlegetjük a klasszikusokat: amikor először érkeztem látogatóba Férj családjához – pontosan egy hónappal azután, hogy megtörtént a már korábban taglalt esemény – , és Mama rezzenéstelen arccal kezdte ecsetelni, hogy mit látott éjjel a tévében, merthogy szokásához híven nem tudott aludni. A család egyként igyekezett a szavába vágva megakadályozni abban, hogy aprólékosan és érzékletesen elmesélje a felnőttfilm teljes tartalmát. Nem részletezném – legyen annyi elég, hogy Mama nem volt túl jó véleménnyel a 21. század felnőtteknek szóló filmjeinek nő-képéről.
Persze, a neheze most jön: az előttünk álló úgy 60 évben. Azt kívánom magunknak és minden friss házasnak, hogy a Humor legyen velünk!
Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot a fecebook oldalamra! 🙂
Képek forrása: itt.
