Találgatások

Mottó, szlogen, irányelv és hitvallás. A körülhatárolt, pontosan megfogalmazott gondolatok márpedig igenis kellenek. Ha másért nem, hát azért, hogy egy laza, ámde elegáns mozdulattal porba döntsük őket.

Miért kezdtem el írni ezt a blogot? Nem is olyan egyszerű erre válaszolni. Több oka is van. Egyrészt, mert mint oly sokan a mai világban, én is mindig írtam: félbehagyott naplók sorakoznak körülöttem, vannak verseim és novelláim, a régi életemből maradt sok cikkem, összefoglalóm – még egy hetven oldalas műsor kézirata is őrzi a kézjegyemet. Aztán elkezdődött a mostani életem, és az írás egy időre kikopott a mindennapjaimból, viszont újra és újra visszatérek hozzá könyv- vagy színikritika, néhány cikk és feljegyzések formájában. Eddig azonban valahogy mindig abbamaradtak a projektjeim. Mert időm az soha sincs. Ha a munkám engedné, akkor valamelyik hobbim győzedelmeskedik, vagy éppen a Szerelmem/már Férjem az, aki elcsábított a papírtól. Aztán jött a baba-téma, és a már említett blog rávett arra, hogy fórumozni kezdjek – egyelőre azonban nem pezseg a trécselés a csajok között. Nekem azonban egyre több mondanivalóm lett. És nem csak a babáról. Mert az az igazság, hogy én úgy tudok gondolkodni, ha írok; így bontom le magamnak a folyamatokat, így látom át és értem meg magamat és mindenki mást. Viszont soha nem tudtam mély elhatározással hinni egyetlen járható útban. Idegenkedem a tökéletes receptektől, a formulától, ami megoldást és választ kínál minden kérdőjelre. Ezért lett a blog neve az, hogy találgatások. Hiszen tudom magamról, hogy hányszor értékeltem már át dolgokat, helyzeteket, változott meg a véleményem, más szemüvegen keresztül nézem a dolgokat ma, mint azt tettem néhány éve. Találgatok. Néha bejön.

Másrészt az is igaz, hogy a barátaim relatíve messze élnek tőlem – persze, vannak most is körülöttem olyan emberek, akik fontosak számomra. De az a leülünk és megvitatjuk az élet nagy kérdéseit élmények sajnos jelentősen megritkultak. Persze, Férj a barátom is, és vele azért időről időre megváltjuk és kibeszéljük a világot, Anyósommal is be nem áll a szánk (igen, imádom 🙂 ), és persze levelezek, csetelek, amikor tehetjük, találkozunk is a barátokkal, de egyes időszakokban ez nem elég. Ráadásul most fordulóponthoz érkeztünk: összeházasodtunk, fészket rakunk, gyermeket szeretnénk. A fordulópontokon pedig az ember óhatatlanul kicsit töprengőbb lesz. Én pedig így töprengek.

És azért is kezdtem írni, hogy emlékezzek erre az időszakra, mert most sok minden képlékeny körülöttünk. Készülünk a változásokra: Férj azon van, hogy mielőbb munkát és hivatást váltson; közben szépítjük a házat, álmodozunk, tervezünk; gyereket szeretnénk; én azon meditálok, hogy a gyermek mellett milyen munkám legyen, a jelenlegit ugyanis nem biztos, hogy folytatni szeretném, legalábbis nem ebben a formában és mennyiségben.

Ma ennyit találgatnék. A fáradtság győzedelmeskedik fölöttem – ráadásul Férj látványosan szenved mellettem. Nem aludt és ilyenkor vagy kibírhatatlanul morcos, vagy olyan, mint egy óvodás gyerek: bohóckodik, puszit dobál, szívet mutat, kifiguráz. Most az utóbbi jellemző rá. Megyek, mert még a végén kipakolja a szekrényeket, szétdobálja a ruhákat és körbe ugrálja a szobát, ahogyan az az igazi ovisokra jellemző. Mentem a menthetőt.

P.s.: Az előző bekezdés rossz ötlet volt, most közölte velem, hogy jó ötletet adtam neki… Reméljük, mindjárt elalszik.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a facebook oldalamhoz!