Hétfő…

A hétfő nem egy kezdet. A hétfő az egy vég. Ezt mindenki tudja, aki hétköznap fél hatkor kel. Pont.

Nem szeretném a harmadik bejegyzésemet is egy újabb kezdet gondolatsor köré építeni. Az már túl sok lenne. Egyébként is, a hétfőt sokkal inkább valaminek a végeként élem meg, mintsem kezdetként. A mostanira pedig ez kifejezetten igaz: egy esős, nyúlós, takarítós és filmnézős hétvége lezárása volt a ma reggel. A nyugalmat pedig felváltotta a millió telefonhívás és e-mail, a kérdések megválaszolása és megfogalmazása, a kedves mosolyok és utálatos fintorok ideje. Igen, gyarló vagyok és gunyoros megjegyzéseket teszek, amikor már nem hallják, valamint rendszeresen fintorgok is. Az e-mail-ekkel is képes vagyok civakodni. Ez van. De csak azokkal teszek ilyet, akik kiakasztanak. Alapvetően nem vagyok fintorgós.

Félelmek

És persze esett – ma is. Azt mondják, az ország rossz felében lakunk. Mert van egy napos oldal, ahol még tart a nyár. No, itt már nem: reggel fél hatkor még sötét volt – ami azt jelenti, hogy hamarosan elérkezik az az idő, amikor sötétben indulunk a munkába és sötétben érünk haza. A sötétség pedig ijesztő és félelmetes tud lenni – ami alól csak a nyári félhomályos esték és éjszakák, valamint a havas téli esték képeznek kivételt  (az utóbbit már igen régen tapasztalhattuk meg. A márciusi havazás nem számít.). Az igazi mély sötétség ősszel tör ránk: ekkor jönnek a borús gondolatok és a félelmek, amikor belenézünk abba a feneketlen verembe, ahol a tévedéseink hevernek, a meg nem bocsátott ballépések, az elfelejtett fontos dolgok, a magány, a hiányérzet, a másik megismerhetetlen arca, a saját kiismerhetetlenségünk. És jön a melankólia és a borúlátás: ki tudja, meddig kell még várakozni.

Színek

Szeretem a bordó-vörös-piros-(vér)narancs színeket. Viselni és nézni egyaránt. Az ősz pedig a meleg és lüktető színek ideje. Lehet tobzódni, finom teát inni, készülni a forralt borra, az almás kalács illatára, a meleg kályhára. Már bele lehet nézni a napba. Még nem kell kabátot húzni. Már látszik reggelente a lehelet. Még nem fagy meg a kezed a biciklin. Nálunk ma ennyire ősz volt.  Remélem, jön még a vénasszonyok nyara.

Hétköznapok

Mert a legyet nem kell méreggel lefújni, hanem agyon kell csapni a légycsapóval. Mert a mesterek nem jönnek időben – sőt, a mesterek mindig késnek és többet kérnek, mint amennyiben megegyeztünk. Mert szerinted nem tudnám megcsinálni egyedül. Mert mindig akarsz tőlem valamit. Mert képes vagy buspencerésterencehilles filmeket megnézni tízmilliószor is. Mert megsértődnél, ha kihagynálak egy posztból. Mi így veszekszünk: fátyolos őszi napként, amibe már hunyorgás nélkül bele tudsz nézni, még napszemüveg nélkül is. Mert így szeretjük egymást a hétköznapokon.

A hétvége emléke

Felkeltünk ötkor, elmentél, hoztál reggelit, megettük, szerettük egymást és elaludtunk. Aztán ugyanez volt másnap hajnalban is. Mert mi így szeretjük egymást a hétvégén.