Még akkor is nehéz a kezdet, amikor elsőre nem is tűnik annak. Amikor bújtatott, a részletekbe belecsempészett az a pici, kezdeti rossz, amelyet le kell küzdeni, amivel szembe kell nézni. Megtörténik, hogy csak később válik egyértelművé: valami újba csöppentünk, ismeretlen, ingoványos területre kerültünk. Nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni, hogy minket is érintenek azok a hétköznapi sorsfordító dolgok, amik mindenki mást is: egy házasság, egy gyerek, egy kapcsolati válság. Elképzeljük, hogy ezt mind függetleníteni tudjuk magunktól, és közben megfeledkezünk arról, hogy ez mennyire nevetséges gondolat.
Lassan egy hónapja lesz, hogy összeházasodtunk A-val. Fergeteges buli volt, jobb és felejthetetlenebb, mint amilyennek valaha elképzeltem. Először nem akartuk a nagy cécót a nagy ruhával, aztán beadtuk a derekunkat a hagyományoknak – nevezhetjük akár egyszerűbben családnak is, szülőknek, esetleg rokonoknak. Hát, miért is lenne nekünk egyszerűbb. És belevágtunk. Én persze nőként sokkal nagyobb erőbedobással, mint A., aki azért az utolsó pillanatig beszélt arról a dunai-verzióról, amit titkon elterveztünk. Persze, esélyünk sem volt. Győzött a szecesszió, az abroncsos szoknya és az elegáns öltöny – amiben Marlon Brandoként pózolt fesztelenül, egy lezser, zsebre vágott kézzel megörökített pillanatban. Hogy ilyen arca is van, arról fogalmam sem volt. Itt kell megjegyeznem és ünnepélyesen az első kitérőt megtennem: amíg engem 3, azaz három percig fotóztak egyedül, mint menyasszonyt, addig A.-t 20, azaz húsz percen keresztül kapták lencsevégre a legkülönbözőbb pózokban – a laza előrebiccentett fejtől kezdve a guggolva cigarettázó (igen, sajnos, még mindig nem szokott le…) valóban szívtipró testtartásban egyaránt megörökítették. Igen, ilyen is van. Nem, ő tulajdonképpen utál fényképezkedni, csak azt csinálta, amit mondtak neki. Na, persze. Ezt most mind mélységesen el is hittük. Első számú kitérő vége.
Lassan egy hónapja lesz, hogy szembesültem azzal, tényleg nincs olyan nap, ami csak az enyém volna. Igaz, soha nem is vágytam erre, hogy legyen. Az esküvőre sem úgy készültem, mint a Nagy Napra, vagy életem Legboldogabb Napjára – nem, ennyi nagybetűt nem képzeltem bele. Számomra ez a szertartást jelentette, amikor ténylegesen, őrülten, visszavonhatatlanul és véresen komolyan összekötjük az életünket. Eddig is úgy éltem meg minden együtt töltött percünket – amely percek már évekre duzzadtak – , hogy igen, ő az. Ő az – aki férj és apa lesz, aki az életben a társam lesz. Végletes vagyok, mindig is az voltam. Eltéríteni nehéz. Mégis a szertartás, az átvezetés kellett: eddig így működtünk, ezentúl is ugyanígy fogunk, csak lesz még egy védelmi vonalunk, ami mögött gyűjthetjük a könyveket, nézhetjük egymás unalomig ismert kedvenc filmjeit – no, rendben, néha elalszom A. kedvencein, de az elv attól még igaz és élő, hogy nézem vele. Csak megesik, hogy csukott szemmel. És e mögött a sánc mögött vagyunk mi igazán mi. (A második számú rövid kitérő: természetesen én vagyok az, aki vehemensen tudok kardoskodni a szuverenitásomért, amit ugyancsak természetesen most is őrzök. A kettő nálam nem zárja ki egymást. Igen, elképzelhető, hogy bizonyos tekintetben önkényes és kaotikus is vagyok. De miért kellene határok közé rekesztenem a gondolataimat – amiket még csak meggyőződésnek sem neveznék, hiszen azok már olyan bebetonozottnak tűnnek – , amikor minden egyéb területen folyamatosan a korlátozottságot éljük meg?)
Lassan egy hónapja lesz, hogy minden nap eszembe jut a megbocsájtás és annak a fontossága. És közben még azon kattog az agyam, hogy ha az én Jé barátnőmmel vagy velem, er-rel, bármi történne ebben a még nem bocsájtottam meg időszakban, no, azt aztán tényleg hogyan bocsájtanám meg magamnak? Még akkor is, ha nem én hibáztam – akkorra már az én hibám lenne. Mert megesik, hogy úgy jön ki a lépés, ahogyan nem kellene. A tettekkel és a megbocsájtásokkal is.
Ezt pedig most végleg lezártam. Jöhet az új kezdet.
Jé-nek, egy gyönyörű nap emlékére, amikor hiányzott, de jó, hogy ott volt.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a facebook oldalamhoz!